Bemutatkozás

Egészen fiatalon kezdődött...


Visszaemlékezve már kisgyermekkoromban lelkesen gyűjtögettem a bogyókat a gumibogyószörphöz.

Gyönyörű gyógynövényes memória kártyáim voltak; klasszikus ábrázolások, latin megnevezésekkel! Bárcsak meglennének....

Nehéz visszaidéznem pontosan, hogy mikorra is datálhatnám pályafutásom csírácskájának kezdetét. Mégis azt hiszem, hogy sokat köszönhetek ebben a kutyámnak; akit 2007ben örökbe fogadtam. Vele együtt hamar megszületett bennem az igény, hogy minél többet, minél messzebb bóklásszak a belvárostól.

Iskola mellett volt időm 8-9 órákat sétálgatni a nagyobb parkoktól a természetvédelmi övezetekig. Illetve nagy segítségemre volt, hogy felvételt nyertem a Külvárosi Tankör Alapítványi Alternatív és Ökoiskolába, itt szabad szárnyakat kaptam.

Mindent összeszedtem amit ismertem, a fanatizmusom a palacsintába sült csalánfőzelékkel indult. Aztán a polcaimat egyre több gyógynövényes könyv ékesítette; igyekeztem előre tanulni, regények helyett ezeket lapozgattam.

Épp csak a méhcsípést nem palackoztam, meg a szélfúvást.

Azt gondolom, hogy a filteres aromás és megfestett teáknál még az is jobb, amiket a kertvárosok szintjén lehet szedni .... de az igényem a vidéki tiszta és önellátó életre még messzebbre vezethető vissza mint a gyógynövényes pályafutásom.

Közben elvégeztem egy eü. gyógymasszőr képzést, innentől kezdve másképp tekintettem a gyógynövényekre, pontosabban más szemszögből kezdtem utánuk érdeklődni. Minduntalan azt keresgéltem mi mire jó külsőleg?

Elkezdtem beaprítani a szobában csüngő gyógynövényeket és kivonatokat készíteni. Kezdetben ezeket  ócska bolti krémekbe kevertem és úgy használtam fel. Persze innen már csak egy lépés volt, hogy magam készítsem el a bázist, amik ez esetben a hatóanyagok vivőanyagaként szolgál.

Valahol itt tartok most, Budapesttől 50km-re a  Börzsöny hegység lábán gyűjtögetem, valamint termesztem a gyógynövényeket. Ezzel a weboldallal pedig az a célom, hogy bemutassam nektek milyen színes skálán felhasználhatóak ezek a gyomnövényként számon tartott csodák!